2009. január 27., kedd

Január 25.-én évközi 3. vasárnap

László testvér ismént brilliáns homéliával ajándékozott
meg minket.
A gondolatait ott kezdte, hogy fennakadhatánk azon, hogy az apostolok
meghívásáról a négy evangéliumban egymásnak ellent mondó leírásokat
olvashatunk. A kérdés felmerülhetne, hogy az Egyház miért nem
rendezgette őket össze egy db egységes elbeszélésbe. A válasz
nagyjából így hangzik: mert van egy nagy alapigazság, létezik az
Egyház egysége, de azon belül fontos a szabadság. Itt az evagélista át
akarta adni a meghívás isteni és emberi törvényeit, azt, hogy minden
meghívásban ott van néhány alap "szabály" Jézus rátekint, megszereti
és meghívja, az ember pedig ott hagy mindent és követi. Itt László
testvér kiemelte, hogy az Egyház megértette annak a fontosságát, hogy
létezik egység és létezik a különbözőség szabadsága, amely egyensúlyt
alkot. Az Egyház történelme során ezt nem mindenki élte meg így
többször (egy rosszul értelmezett) egység a különbözőséget elnyomta.
László testvér kiemelte, hogy a mederben tartott szabadság nagy kincs.
Pistikés hasonlattal tette ezt érzékletesebbé:
Pistike No. 1 megjelenik a strandon nyugalmazott hipi nagypapával, aki
közli vele, hogy itt mindent szabad: Pistike el, nagypapa lefekszik a
homokba. Ezek után Pistike lépten nyomban szabadságának korlátozásával
szembesül ilyen tiltásokon keresztül: ne önts hideg vizet a nagypapa
fejére, ne szórj homokot a nagymama szemébe, stb. Mindenki kiborul. (medertelen
szabadság)
Pistike No. 2 megérkezik a strandra nagypapával. Nagypapa első lépése
alapszabályok ismertetése I. nem piszkálsz senkit, II. a bólyán túl
nem mehetsz vízben, III. ordítani csak a Balatonban lehet. Ezek után
mindenki kellemesen érezte magát (mederben tartott szabadság)

Többre nem emlékszem

2009. január 25., vasárnap

Ciklos show - MFM-Projekt Gyálaréten

CSAK ARRA VIGYÁZOK, AMI ÉRTÉK"

Játékos feladatokkal, dramatikus eszközökkel tanulhatták meg lányink a női testben zajló folyamatokat. Az élet egyenletétől az "ösztrogén barátnők" feladatain keresztül egészen addig, mit is csinál a poleszteron csapat.
Mi szülők is vizsgáztunk a záró előadáson ahol betekinthettünk az egész napos műhelymunkaba. A lányok persze sok mindent jobban tudtak már.
Megtudhattuk, hogy másodpercenként 1000 hím ivarsejt keletkezik, hogy vannak alkalmak amikor ezeknek semmi esélyük, hogy életben maradjanak. Nyomasztó, vérfagyasztó zene segített ennek a magányos kitaszított és reménytelen állapotnak a megérzésben. Szintén zene segített abban, hogy megérezzük milyen, amikor terülj-terülj asztalkám és igazi buli hangulat várja őket, hogy sok milliójuk közül a királylányért folytatott próbákat mind kiállva végül egyetlen győztes, az egyszerre megérett 20-25 petesejt közül királynőnek választottal végre találkozva az élet egyenleten sikeres eredményre jusson.

Legfontosabb hogy mi mindannyian egy királynői petesejt és egy igazi minden próbát kiált győztes sejtből vagyunk! Különben nem is lennénk. Azaz mind Győztesek!

Nagy örömmel és lelkesen készültünk az egyházközségben és családilag is a napra.
Öröm, hogy munkatársaink annyi szép dologba bekapcsolódnak és elsőként hozták Szegedre a programot.

Csak az fontos és csak az érték, amit ismerünk! Lányaink már jól ismerik testük belső szépséges titkait. Remény szerint védik is e csodás, ezt a megismert értéket.

Köszönet és gratuláció Áginak és Évának, és a szegediés köztük a gyálai asszonyoknak B.Kata és Gyné. Katának.

http://www.holnaphonlap.hu/termcsalterv/mfm.pdf


http://www.mfm-projekt.hu/kapcsolat.htm

2009. január 20., kedd

Régi adósságom, most végre pótolom.
A képek még ne a Farsangról szólnak :)))
hanem a nagy TAKARÍTÁSRÓL!


Szeretettel és hálával mindenkinek
aki felismeri magát a képen
és azoknak is akik csak nézik vagy élvezik
gyümölcseit.

2009. január 19., hétfő

"Gyertek és nézzétek meg!"

(gondolatok az évközi 2. vasárnaphoz)

Ez a kis gyálai kápolna, ahogy gondolom a többi is, a találkozás helye.
Találkozás Istennel és találkozás egymással. Aki járt már itt értheti,
élheti ezt.

A mai örömhír egy meghívás történet. Hívva lenni, hivatásban élni
azt jelenti, hogy rátalálok a szolgálat ízére. Ez a föld sója.

A meghívás egy rátalálás történet is egyben. A rátalálás pedig válaszokkal
találkozás történetté válik. A múzeumi vitrinbe rejtett ütött-kopott
hegedű ránézésre alig különbözik a mellette lévő másik harminctól.
De hogyan szól?

Sokféle felhanggal, szólammal találkozunk. Felnőttek, gyerekek; férfiak, nők;
fáradtak és derűsek... Látszólag mind saját dallamot játszik, de a harmóniákat
közösen szólaltatják meg. Ismerős a dallam?

Találkozásaink történeteit mesélik majd sírunk felett.
Találkozásaink visznek el Istenhez.

2009. január 11., vasárnap

Urunk megkeresztelkedése

Urunk megkeresztelkedésének ünnepén vízszenteléssel kezdődött a szentmise.
A víz megáldásával kapcsolatban és a prédikációban Zatykó László atya megkeresztelt mivoltunk, keresztségünk átélésére és tudatosítására buzdított.
Alámerítés és kiemelés. Mint a Jelenések könyvének gyermekét, akit, mikor megszületik rögtön óvó karok kapnak el, hogy el ne nyelje a sárkány, Isten is éppúgy kap el, tart meg és emel ki minket, hogy ne kerüljünk a fenevad szájába, hanem megmeneküljünk és gyermekeiként újjászületve éljünk.

…és ha már a víznél tartunk, fogadjátok ezt a kis szösszenetet is szeretettel:

Ring a bárka a Tibériás taván.
Az evezők behúzva, vitorlánk pihen,
s a csónak, mint egy bizonytalan talán,
inog a lét élén, lebeg a felszinen.

2009. január 4., vasárnap

Vizkereszt vasárnap

Zatykó László a Kisded előtti hódolatról beszélt.
A másikban Jézust látni, "hódolni" - mert mind annyiunkban van valami amit tisztelni lehet ...
Valakit rosszindulattal bántani, bemocskolni egyszerű tere a a felé kerekedésnek.
Mennyivel nehezebb lehajolni előtte és kifejezni a tiszteletet.
Mind ez nem jelenti, hogy ne konfrontálódj, csak hogy önelégülten ne becsmérelj, hanem használd ki a lehetőséget, hogy értékled a másikban azt amit hordoz és amit cselekszik.

Mesés adventi esték 2008







Mesélők:
1 hét - Irénke
2 hét - Balázs
3 hét - Kamill tesó
4 hét - Anikó

A tűz körült folyt az élet!






Mese után eszem iszom.





Tánc mulatság ének oszlatta a sötétséget.






akik fáztak meg ugráltak egy kicsit a trampolinon!


Jövőre újra itt